Egy nyomdaipari cégnél tavaly minden szerződést aláírtak. Az alapító átadta az üzletrész többségét a fiának, a jogi procedúra lezárult, a cégbírósági bejegyzés megvan.
Azóta is minden reggel héttől bent van.
Nem szól bele semmibe, legalábbis a saját megfogalmazása szerint. Csak ott van, végigmegy a gépeken, beszélget a régi kollégákkal, és ha valaki kérdez tőle valamit, válaszol. A fia nem tud mit kezdeni ezzel. Az apja formálisan már nem tulajdonos többségben, mégis mindenki tudja, hogy ő van ott.
A szakirodalomnak van erre neve, és ez a cikk arról szól, hogy ez az állapot nem véglegesen adott.
Amit a tulajdonlásból nem lehet aláírni
A pszichológiai tulajdonlás azt az állapotot jelenti, amikor valaki úgy érzi, hogy a tulajdon tárgya vagy annak egy darabja az övé. Nem jogi fogalom: a kutatók szerint az egyén kognitív és érzelmi tulajdonlás-igényét jelenti, ami abból fakad, hogy valaki kontrollálja a tárgyat, bensőségesen ismeri, és önmagát fektette bele.
És itt jön a kutatás legfontosabb mondata a mi szempontunkból: az üzletrész birtoklása se nem szükséges, se nem elégséges ahhoz, hogy a pszichológiai tulajdonlás fennálljon.
Ez két irányban is igaz, és mindkettő ismerős lehet.
Nem elégséges: az apa aláírta a papírokat, de a cég ugyanúgy az övé maradt, mert a kontroll, a bensőséges ismeret és a beleölt évtizedek nem mennek át a cégbírósági bejegyzéssel.
Nem szükséges: az az utód, aki még egyetlen százalékot sem birtokol, de évek óta ő hozza a döntéseket, már régen sajátjának érzi a céget. És fordítva: az a testvér, aki papíron tulajdonos, de sosem dolgozott ott, nem biztos, hogy bármit is érez belőle.
Vagyis a formális átadás és az elengedés két külön esemény, és nem ugyanakkor történnek.
A kutatásról, és a korlátairól
Ethel Brundin, Irene McClatchey és Leif Melin egyetlen családi vállalkozást követett végig egy valós kilépési folyamat alatt, hosszú időtávon, kvalitatív módszerrel. A céghez több mint tizenöt éve volt kapcsolatuk, ami lehetővé tette, hogy közelről lássák a folyamatot.
Ez egyetlen eset. Nem mond semmit arról, milyen gyakori az, amit talált, és nem is általánosítható számszerűen. Amit ad: közeli, időben követett kép arról, mi zajlik egy tulajdonosban a kilépés alatt, ami kérdőívvel gyakorlatilag megfoghatatlan.
A szakirodalom szerint ez nem lehetséges
A kutatás értéke abban van, hogy szembemegy azzal, amit addig feltételeztek.
Az uralkodó felfogás szerint a pszichológiai tulajdonlás statikus, és a hozzá tartozó érzelmi kötődés gyakorlatilag felbonthatatlan. A szerzők ezt vizsgálták meg egy valós kilépésen, és mást találtak.
A megállapításuk szerint a pszichológiai tulajdonlás dinamikus: változik a jelentése, eltér személyenként, és eltér abban is, mikor van jelen és meddig tart. Egy tulajdonos számára a cég egyszerre több dolgot is jelenthet, és ezek a jelentések nem egyszerre gyengülnek.
És a legfontosabb eredmény: a kilépés megkönnyebbüléshez és újraorientálódáshoz is vezethet. A korábbi tulajdonosok megszabadulhatnak a felelősségérzettől, a kötődéstől, és azoktól a befektetésektől is, amiket áldozatok árán tettek. A pszichológiai tulajdonlás jelentései tehát megszűnhetnek, vagy átvihetők egy új vállalkozásba.
A szerzők külön kiemelik, hogy ez a megállapításuk ellentmond annak a szakirodalomnak, amely a tulajdonlás ezen aspektusait csaknem felbonthatatlannak tartja.
Ez a magyar kkv-világban jó hír. A generációváltásról szóló beszélgetések jelentős része abból a feltevésből indul, hogy az alapító úgysem tudja elengedni, ezért kerülgetni kell a témát. Ez a kutatás azt mondja, hogy az elengedés lehetséges, és nem is feltétlenül veszteségként élhető meg.
Aki már máshol járt, mielőtt kilépett
Az eset főszereplője, a többségi tulajdonos végig megőrizte a vállalkozói identitását, de ez az identitás egy céghez kötődött, nem feltétlenül a családi céghez. A kutatók szerint inkább portfólió-vállalkozó volt, mint klasszikus családi cégtulajdonos: az egész időszak alatt és utána is indított új cégeket, új szabadalmakkal.
Az ilyen alapítók a szakirodalom szerint pszichológiailag már azelőtt eltávolodhatnak a cégüktől, hogy fizikailag kilépnének, mert közben már a következő dolgukkal foglalkoznak.
De itt jön egy fordulat, ami miatt ez az eset érdekes. Bár lélekben már máshol járt, a cég iránti gondoskodása nem szűnt meg. Komolyan foglalkozott azzal, hogy ki legyen a következő tulajdonos, és a kutatók szerint épp ez fejezte ki a tulajdonlásának két tartós jelentését: a hosszú távú gondolkodást és a társadalmi felelősséget.
Vagyis az elengedés nem közömbösség. Éppen az mutatta meg, mit jelentett neki a cég, hogy gondja volt rá, ki jön utána.
Mit jelent ez egy magyar cégnél
Három gyakorlati következtetést vonnék le belőle, és ezek már az én olvasataim, nem a kutatás állításai.
Az elengedés nem az aláírással kezdődik, hanem évekkel előtte. Ha a pszichológiai tulajdonlás abból épül, hogy valaki kontrollál, ismer és belefektet, akkor a leépülése is onnan indul, hogy ezekből fokozatosan kevesebb lesz. Ezt nem lehet egyetlen napra időzíteni.
Több jelentés van, és külön-külön kell foglalkozni velük. Egy alapítónak a cég lehet egyszerre a megélhetése, az életműve, a szakmai identitása, a napi struktúrája és a társadalmi helye. Ezek nem egyszerre szűnnek meg. Aki a megélhetést megoldja, de a napi struktúrát nem, az továbbra is minden reggel héttől bent lesz.
Az utódnál ugyanez fordítva működik. Ha a pszichológiai tulajdonláshoz kontroll, bensőséges ismeret és önmaga befektetése kell, akkor az utód nem attól fogja magáénak érezni a céget, hogy megkapja az üzletrészt. Attól, hogy évekig valódi döntéseket hozott, és viselte a következményeiket.
Ez utóbbi az, ami a saját négylépcsős folyamatunkban az átmeneti szakaszt indokolja. Nálunk ez a szakasz három évig tartott, és a testvérem ez alatt vitte a kivitelezés teljes igazgatói felelősségét, én pedig a gazdasági és operációs területet. Mire a szerződések aláírására került sor, a cég már régen a miénk volt abban az értelemben, ami ebben a kutatásban szerepel. A papír csak követte.
Mit érdemes másképp csinálni
Ha alapító vagy, nevezd meg, mit jelent neked a cég. Nem általában: konkrétan, tételesen. Megélhetés, napi program, szakmai önazonosság, társasági élet, büszkeség. Amelyikre nem készül külön válasz, az az aláírás után is ott lesz.
A napi struktúrát külön kezeld. Ez a leggyakrabban elfelejtett tétel. Ha valaki harminc éven át hétkor kezdett, akkor az aláírás másnapján is hétkor fog felébredni. Erre előre kell tervet csinálni, és nem a cégben.
Ha utód vagy, ne az üzletrészre várj. A kutatás szerint a birtoklás nem elégséges feltétele annak, hogy valami a tiéd legyen. A valódi döntések és a viselt következmények azok, amik ezt megteremtik.
Adj az alapítónak szerepet a következő tulajdonos kijelölésében. Az esetben pontosan ez volt az, ami az elengedést értelmessé tette számára. Aki azt érzi, hogy a folytatásról ő gondoskodott, annak nem veszteség a kilépés.
Vissza a nyomdához, ahol minden szerződés alá van írva, és az apa minden reggel héttől bent van.
A papírokkal nincs baj. Az hiányzik, hogy valaki megkérdezze tőle, mit jelent neki a cég, és a listáról melyik tételre nincs még válasz. Ha kiderül, hogy a napi struktúra és a régi kollégákkal való beszélgetés, arra van megoldás, és nem is nehéz. Ha az derül ki, hogy a szakmai identitása, arra más megoldás kell.
Ez a kutatás arról szól, hogy egyik sem reménytelen. A cégtől való elszakadás nem felbonthatatlan, és megkönnyebbüléssel is járhat. Csak nem az aláírás napján történik meg, és nem magától.
Forrás: Ethel Brundin, Irene S. McClatchey és Leif Melin: “Leaving the family business: The dynamics of psychological ownership”, Journal of Family Business Strategy, 2023. DOI: 10.1016/j.jfbs.2023.100555